Feedek:
Bejegyzések
Hozzászólások

Kadarkúti Égi Beszédek – 94-97. Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…&#

2011. február 23.
Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” (Hiszekegy)
Jézus: Drága, Engesztelő Gyermekeim! Lángoló Szívem szeretetével köszöntelek benneteket. Boldog vagyok, hogy újra taníthatlak titeket, köszönöm, hogy eljöttetek.
A „Hiszekegy” ma következő mondata: szenvedett Poncius Pilátus alatt. A szokásostól eltérő formában fogok beszélni hozzátok erről: SZEMLÉLŐDVE. Meghívlak benneteket, Kicsinyeim, hogy Velem együtt tegyétek meg a szenvedés útját. Így kívánom Irántam való együttérzéseteket növelni.
Jöjjetek, Gyermekeim, erősen fogjátok meg kezemet, mert már repítelek is mindnyájatokat a Gecemáni kert barlangjának bejáratához. Csak Én megyek be, ti maradjatok kint, hogy meg ne fázzatok, mert ott bent nyirkos, hűvös a levegő. Így is érzem, hogy Velem vagytok és lelketekkel láttok Engem. Ha szükségem lesz erősítésre, majd szólok.
Éppen le akarok térdepelni, hogy Atyámhoz imádkozzak, de hirtelen ijesztő, förtelmes és hatalmas alakban megjelenik ellenségem. Vigyorgó állatpofával néz Rám, szarvai vannak, testét fekete szőr borítja és a lábai patákban végződnek. Azelőtt a kísértéseikor nem így mutatkozott. Ijedtemben a barlang hideg, sziklás falához lapulok. De ő közelebb jön, hogy még jobban féljek tőle. Pillanatok alatt a barlang megtelik undorító, csúf szörnyekkel, akik megállás nélkül lökdösnek, bántalmaznak, Arcomba vihognak.
Gyermekeim! Amikor a gonosz lélek és démonai kísértenek, bűnre csábítanak titeket, ugyanígy néznek ki, csak nem engedem, hogy lássátok őket, mert lehet, hogy belehalnátok a félelembe. Majd e szörnyű démonok eltűnnek és a bűnök sokasága tárul Elém képekben. Látom, hogy ezek az ocsmány bűnök nélkülem kárhozatba taszítanák az emberiséget. Látom pokolba hullani gyermekeim millióit.
Most, drága Kicsi Engesztelőim, lélekben, ott a barlang bejáratánál boruljatok térdre, és kérjetek bocsánatot Tőlem, mert a ti bűneiteket is látom. Kérjétek a bűnbánat kegyelmét és Én azonnal megadom. Alighogy felocsúdok e látványból, végig kell néznem engesztelő szenvedésemet, ami Rám vár: elfogatásomtól halálomig.
Nézzétek, most térdre esek, egész testemet a rettenetes félelemtől véres veríték borítja el. Reszketek, homlokom a földet éri és így fordulok Atyámhoz: „Atyám, ha lehetséges múljék el ez a pohár, de ne az Én, hanem a Te akaratod teljesüljön.” Ti engesztelők, ahogy ott térdeltek, megrendülve halljátok Tőlem e mondat második felét és sűrű könnyhullatások között köszönitek meg, hogy a nagy félelmem ellenére, mégis vállaltam értetek a szenvedést és a halált. Ti igen, Gyermekeim, de hány és hány milliónak eszébe se jut megváltásom. E hálátlanokért küldjetek az Égbe egy fohászt, hogy ennek ellenére csak irgalmasságommal találkozzanak. Végül vigasztaló képek sorát mutatják Nekem: szentek, vértanúk, hitvallók sokaságát. Nézzétek csak kicsi hűséges Engesztelőim, ti is ott vagytok közöttük.
Most jöjjetek be ide hozzám, a barlangba, vegyetek körül ölelő karjaitokkal, így enyhítsétek magányomat. Már látom, hogy jönnek elfogatóim. Látom, kicsinyeim el akartok rejteni előlük, egyesek menekülésre késztetnek, de meg kell értenetek, hogy itt az időm. Júdás segítségével ide találtak és Én eléjük sietek. Ti segítségemre sietnétek, el akarjátok venni tőlük a köteleket, az ostorokat, de ez nem lehetséges, mert ti csak képzeletben vagytok itt. Az úton végig ütlegelnek. A hídról durván kötéllel leeresztenek a Kidron patakba, hogy utoljára „teleihassam” magam. Felhúznak, és közületek valaki letörli és megcsókolja a sziklától felsebzett térdeimet. Mindnyájan együttérzéssel követtek, és nézitek, milyen nehézkesen, botladozva haladok a hozzám tapadt, vizes ruhámban.
Drága Engesztelőim! Jöjjetek velem tovább, menjünk a farizeus főpapok elé. A sok gúnyolódó szóra, rágalmazásra némasággal válaszolok. Rémülve nézitek, hogy egy talpnyaló katona vaskesztyűs kezével úgy szájon vág, hogy eleredt a vérem, és elvesztve az egyensúlyomat a lépcsőre zuhantam. Egyiketek odaszalad egy fehér zsebkendővel és szeretettel, sírva letörli a számat.
Kaifás udvarában van egy kerek pince. Nézzétek, milyen kegyetlenek velem! Egy kicsi, rácsos ablak van a börtönömön azon keresztül látható a sok kínzás: egy oszlophoz kötöznek, böködnek, szurkálnak, szakállamat tépdesik, a talpaimat égetik. Egy percet sem hagynak pihenni. Bizony szeretett Gyermekeim, ti is okozói vagytok ezeknek a szüntelen bántalmazásoknak. Ezért bánjátok meg összes bűnötöket kora gyermekkorotoktól a mai napig. Kivágódik reggel a börtönajtó és felfelé lökdösnek a lépcsőn. Látjátok, mit műveltek Velem? Csupa seb vagyok, alig támolygok, a ruhám csupa sár és vér, talpaim hólyagosra égtek. Így hurcolnak ismét a főtanács elé.
Ne hagyjatok magamra a sok rosszindulatú ember között! Halljátok, hogy Kaifás gyűlölettel és dühvel mit ordít Felém? „– Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk!” Figyeljétek, hogy még ilyenkor is milyen szelíd türelemmel tudok válaszolni nekik: „Mostantól fogva az Emberfia az Isten hatalmának jobbján fog ülni.” Ők pedig gúnyos mosollyal mondják: „–Tehát te Isten fia vagy.” Én így válaszolok: „– Amint mondád, az vagyok.”
Mindezek után indulnak Pilátus palotája felé. Nézzétek csak, hogyan kötöznek most meg! Úgy, mint a halálraítélteket szokás: szoros láncot helyeznek a nyakamra, és annál fogva vonszolnak. Ti engesztelők most láthatatlanul szorosan mellettem jöjjetek, hogy a sok gonosz ember között érezzem a ti együttérző szereteteteket. Kislányom, – szólok egyiketekhez – köszönöm, hogy ujjaiddal próbálod meglazítani nyakamon a láncot. A pribékek közben derekamhoz erősített kötelekkel rángatnak, így alig tudok egyensúlyozni. Közületek néhányan összekötözött kezemet és lábamat fogjátok, hogy el ne essek. Mások sírnak és bánják bűneiket. Örülök, hogy itt vagytok körülöttem és egészen átérzitek szenvedésemet.
– Oda nézzetek, drága Kicsinyeim, ott van Édesanyám egy ház falához támaszkodva Magdolnával és Jánossal. Mikor odaérünk és meglát, a fájdalomtól elájul. Kérjétek az Atyát, hogy tegye szívetekbe az ő nagy fájdalmát, hogy engeszteljétek vele a világ bűneiért szent Szívemet.
Látjátok, ez a római helytartó, Pilátus palotája. Ott fönt pihen a teraszon. Most felrángatnak a lépcsőn hozzá. Ellenszenvesek neki a zsidó papok, tőlem pedig undorodik és szánakozik rajtam, hogy így megkínoztak. Látjátok, nem hiszi el a vádakat, amit a zsidók felhoznak ellenem és Heródeshez küld Engem, a zsidók királyához. Heródes sokat hallott rólam, kíváncsi volt a csodáimra, de Én visszautasítottam meghívásait.
Figyeljétek, Gyermekeim, milyen kárörömmel nézi megkínzott külsőmet. Most is csodákat kér, de Én nem elégítem ki kíváncsiságát. Ezért dühösen visszaküld Pilátushoz. Előtte még haragjában, bosszúból ő is megkínoztat.
Pilátus sehogy sem akar Engem elítélni, nem talál vétkesnek, de fél a nép lázadásától. Így aztán megostoroztat Engem. A „Hiszekegy” mondatából, hogy szenvedett Pilátus alatt, ma csak az első felét mondtam el.

Drága Engesztelő Gyermekeim. Most is szavakkal mutatom be nektek jelenlétünket. Itt állunk egymás mellett, mint 3 ifjú. Én, Jézus Krisztus középen állok sáros, poros, véres ruhában elcsúfított, szenvedő arccal és a kezemben tartok egy nagy véres keresztet. Egyik oldalamon a Mennyei Atya, másik oldalamon a Szentlélek. Egyik kezükkel átölelnek Engem, a másik kezükkel fogják keresztemet. A Szűzanya fájdalmában térdre omlik Előttem, átöleli lábaimat és könnyeit hullatja. Ez azt jelenti, hogy szenvedésemet az egész Szentháromság átélte lélekben. Édesanyám felajánlja az Én szenvedésemet az egész Szentháromságnak, siratja azokat a megátalkodott, hálátlan bűnösöket, akikért hiába szenvedtem, mert pokolba hullanak. Megáldalak benneteket az együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

2011. március 2.
Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” II. (Hiszekegy)
Jézus: Drága, Engesztelő Gyermekeim! Forró szeretettemmel köszöntelek benneteket. Folytatom tanításomat a „Hiszekegy”-ről.
A következő mondat értelmezésének a 2. részéről lesz szó: „Szenvedett Poncius Pilátus előtt.” Most is a szemlélődés formáját alkalmazom, mert úgy érzem, hogy így szíveteket jobban meg tudom érinteni.
Édes Testvéreim! Nyújtom felétek a kezem, fogjátok meg, és gyertek velem a Fórumra, a praetorium melletti piactérre. Ott áll az egyik csarnok előtt az ostorozó oszlop. Ide küldött Pilátus a poroszlókkal. Jöttek a hóhérszolgák. Nézzétek csak milyen szörnyű korbácsokat, virgácsokat hoznak! Ledobják az oszlop mellé. A korbácsok nyelén bőrszíjak lógnak és vaskampókba és vasgömbökben végződnek. Erre a látványra összeszorul a szívem a félelemtől és ti is elborzadva nézitek. Most meztelenre vetkőztetnek. Szégyenkezve állok ott, de ti ahányan csak vagytok, körbevesztek Engem, hogy eltakarjatok a kíváncsi szemek elől.
Nézzétek csak, ki áll ott a katonák mögött? Fájdalomba merült Édesanyám, aki végig akarja nézni ostorozásomat. Szembe állok az oszloppal. Kezeimnél, lábaimnál, derekamnál hozzákötöznek erősen és durván az oszlophoz. Az első két pribék kemény bőrszíjakból készített ostorokkal kezd ütlegelni. Tépik, marcangolják fejemet, hátamat, lábaimat.
Közületek a legbátrabb, egyik engesztelő fiam mögém áll egészen szorosan, átölel és ezt mondja: Ne ezt az ártatlant üssétek, hanem inkább engem, Én bűnös vagyok, megérdemlem! Én így szólok hozzá: -Fiam, áldott légy az együttérzésedért, de így nem tudsz segíteni, hiszen csak képzeletben vagy itt, inkább azzal tudsz segíteni, ha társammá válsz abban, hogy imádkozol a lelkekért és így mented Nekem őket. Az ütések nyomán a testem tele lett piros vércsíkokkal. Ez a két ember negyed óráig ütlegelt így engem, majd felváltja másik kettő. Ezek valami tövisszerű virgácsokkal ütöttek, melyekre gombok és szögek voltak tűzködve. Össze visszafröccsen a vérem, még a hóhérok kezét is elborítja. Én csak nyögdécselek, imádkozom és vonaglom kínomban. Vérem még bőségesebben hull.
Egyik kislányom közületek elővesz egy fehér kendőt és a lábam alatt összegyűlt vértócsából felitat egy keveset és elteszi magának emlékbe, mint drága ereklyét. Még nincs vége a borzalmaknak. Leoldják a kötelékeimet és Én erőtlenül belehullok a vértócsába. Most háttal az oszlopnak kötöznek oda, jó szorosan mellemnél, lábaimnál és a kezeimet az oszlop közepén hátra. A következő két pribék olyan korbácsokat használ, melyek vasnyélbe erősített kis láncok és vaskampóba végződnek. Ezekkel aztán testemet teljesen széttépik, már nem található egy négyzetcentiméternyi ép hely se. Ez az ostorozásom legfájdalmasabb része. Ránézek hóhéraimra és irgalomért könyörgök, de azok csak annál vadabbul esnek nekem. Ez a rettenetes ostorozás jó háromnegyed óráig tart.
Ekkor egy bátor idegen férfi késsel a kezében odarohan és így kiabál: Hagyjátok abba! Ne verjétek halálra ezt az ártatlan embert! Majd odajön az oszlophoz és elvágja kötelékeimet. Félájultan rogyok bele a lábam alatt összegyűlt vérem tavába. Ti, drága engesztelőim most ott álltok körülöttem és nagy részvéttel nézitek nyitott nagy sebeimet és a belőlük szivárgó vért. Letérdeltek és zokogva kértek bocsánatot bűneitekért, melyekkel hozzájárultatok e szörnyű ütlegeléshez. Odalépnek hozzám a pribékek és megrugdosnak, hogy kelje fel. Az ágyékkötőm ott hever oldalt. Csúszva-mászva próbálom elérni. Mikor már majdnem sikerül megfogni, hóhéraim gúnyröhej kíséretében elrúgják onnan. Tovább vonszolom magam, mint egy véres féreg és ők nevetve továbbtaszítják. Végre megunják a játékot és megengedik, hogy magamra öltsem.
Kicsi gyermekeim! Látjátok édesanyámat? Végignézte az egész szörnyű ostorozást, és lelkében végigszenvedte. Pilátus felesége fehér kendőket ad neki és azokkal felitatja Szent Véremet. Gyermekeim, most ti is lehajoltok, és papír zsebkendőtökkel próbáltok egy kis Vért magatoknak emlékbe eltenni.
Az ostorozás helyszínétől nem messze lesz a töviskoronázás, az őrség házának belső udvarában. Már várakozott ott vagy 50 ember a nép söpredékéből. Középen van egy oszlopláb, mint ülő alkalmatosság. Ezt telerakják éles törött cserepekkel és rálöknek Engem. Mielőtt ráülök, valamelyiktök le akarja söpörni, de lehetetlen volt. Sok római katona áll körbe, hogy a nép ne tolongjon ott. Ahogy ott ülök egy vörös rongyot dobnak a hátamra, gúnyból, mintha királyi palást lenne. Egy suhanc ült a földön és előkészítette a töviskoronát. Véletlenül megszúrta az ujját és nagyot káromkodott. Mikor kész volt, a hóhérszolgák a fejemre nyomták.
Ott álltok körülöttem és a szívetek összeszorul a fájdalomtól, mikor a náddal nagyot ütnek a koronám tetejére. A tövisek mélyen beleszúródnak a csontig és Én feljajdulok a fájdalomtól. Többen letérdeltek és nagy részvéttel az ölembe hajtjátok fejeteket. Nagyon bánt titeket, hogy nem tudtok semmit tenni. Rátok nézek és mondom. De igen, enyhíteni tudjátok fájdalmamat bűnbánatotokkal, imáitokkal, áldozataitokkal.
Most egyiketek kíméletesen, nagy szeretettel letörli arcomról a vérpatakokat, melyek a tövisek sebeiből erednek. Ó, Kicsinyeim, nézzetek körül, rajtatok kívül senki nem szeret itt Engem. Hát nem így van ez az életben is? Sok millióan úgy élik le az életüket felebarátaitok, hogy eszükbe se jutok, rá se gondolnak, hogy meghaltam értük.
Itt a töviskoronázás alatt a hóhéraim csúfondárosan letérdelnek és mondják nevetve: „Üdvözlégy zsidók királya!”, leköpdösnek, kövekkel dobálnak, addig a ti kortársaitok káromolva szidnak, titeket buzgó engesztelőket kicsúfolnak, bolondnak, szentfazéknak mondanak. Most is szenvedek a megaláztatástól, -bennetek- Engem szerető gyermekeim.
Drága Engesztelőim! Most is jelen vagyunk mind a négyen: a Szentháromság és a Szűzanya. Atyám úgy van most itt közöttünk, hogy nem emberi alakban, hanem ragyogó fényével beragyogja az egész termet. Én, Jézus Krisztus letérdelek Atyám fönsége előtt, jobb kezemben tartok egy véres keresztet, balkezemben a töviskoronámat és magasba emelve így szólok Hozzá: „Atyám! Fogadd el Tőlem ostorozásom és töviskoronázásom véres áldozatát a ma élő emberiség megtéréséért. Szenvedésemhez hozzáillesztem az itt jelenlévő gyermekeim összes megélt fájdalmát, fizikai és lelki szenvedését, lelki sebeit és megaláztatásait, minden imáját, böjtjét és virrasztását, és így helyezem lábaid elé. Tekintsd kegyesen e felajánlást és fogadd el az emberiség megmentéséért. Kérlek, enyhítsd a betervezett nagy büntetést! Vagy pedig Szent Lelked kiáradásával irgalmadban tisztítsd meg minden gyermekedet, hogy az emberiség egésze megszabaduljon a büntetéstől, hogy szenvedésem és halálom gyümölcseit, a megváltást minden teremtményed élvezhesse.
A Szentlélek Isten itt áll Mellettem fehérruhás ifjú alakjában és egy lobogó fehér lángot tart a tenyerében. Ez az Ő tüzes szeretetlángja. Hirtelen e láng sok apró lángra oszlik, és mindegyiketek szívébe száll, hogy fellobbantsa parázsló szíveteket, hogy előkészítsen titeket az Ő közelgő érkezésére.
Édesanyám hálából, mert ma mélyen együttéreztetek Szent Fia szenvedésével, körbejár köztetek, megcsókolja arcotokat és egy keresztet rajzol homlokotokra.
Én, -a ti Jézusotok- megáldalak benneteket a mély együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2011. március 9.
Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” III. (Hiszekegy)(Elítélés)
Jézus: Szívem minden szeretetével köszöntelek benneteket, drága engesztelő Gyermekeim! Köszönöm, hogy újra eljöttetek meghallgatni tanításomat. Ma Én szólok hozzátok, Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök. A Hiszekegynek az a mondata, hogy „szenvedett Pontius Pilátus alatt” ma folytatódik elítélésemmel.
Most, mint múlt héten, újra kérlek benneteket drága Gyermekeim, hogy kísérjetek el az ítélet helyére. Már itt is vagyunk, Pilátus, a római helytartó előtt. Ide vonult ki kíséretével a Fórumra. Itt az ostorozó térrel szemben egy magas emelvény áll. Ünnepélyes öltözet van a helytartón, valami csillogó koronaféle a fején. Az emelvényre több oldalról lépcsők vezetnek fel. A farizeus papok közül Annás és Kaifás meg még harmincan vannak itt. Pilátus széke piros takaróval van leborítva és egy kékszínű vánkos van rajta sárga bojtokkal. Látjátok? A két lator már ott áll elővezetve. Most Engem megragadnak a poroszlók és odaállítanak közéjük.
Egyiketek részvéttel megkérdezi: – Jézusom, még annyira se tiszteltek, hogy magadra ölthetted volna a saját ruhádat? Összeszorul a szívem, mikor látom, hogy még mindig a királyi gúnyöltözet van rajtad: a töviskoszorú és a rongyos vörös „palást”, a kezeid pedig elől összekötve, mint egy közönséges bűnözőnek. És Én így válaszolok a kérdezőnek: -Gyermekem! Bennük nincs tisztelet és szeretet Irántam. Pilátus rám mutatott, és erős, gúnyos hangon így szólt a zsidókhoz: – Íme a ti királyotok. A nép így zúgott: El vele! El vele! Feszítsd meg őt! – De hát a ti királyotokat feszítsem meg? – kérdezte a helytartó. – Nekünk nincs királyunk, hanem csak császárunk! – kiáltották a főpapok. Ekkor ti szorosabban körülvesztek Engem, mintha védelmezni akarnátok a rosszindulatú, dühös főpapok és a felbőszített, zúgolódó néppel szemben. És így kiáltoztok: – Pilátus, gondolkozz! A mi Jézusunk ártatlan! Ő valóban Isten Fia! Ha elítéled, felelni fogsz tettedért Isten előtt! Hallgass feleséged bölcs szavára! Ne légy gyáva és kétszínű! Én így válaszolok nektek, Engem szerető, hűséges gyermekeimnek: – Még mindig nem értitek, hogy semmit nem tehettek? Hiszen csak képzeletben vagytok itt, és Pilátus nem hallja védelmező szavaitokat. Itt meg kell történni az ítéletnek, hogy az Írás beteljesedjék.
Pilátus most felolvassa az igazságtalan vádakat, hogy Én lázító és felforgató vagyok, minduntalan megszegem a zsidó törvényeket, azután Isten Fiának és a zsidók királyának hivatom magam. Kihirdeti a nép előtt, hogy a főpapok és az egész nép halálomat követeli. Még azt is hozzáteszi, hogy ő a nép véleményét tiszteletben tartja és igaznak véli. Közületek egy bátor fiam felkiált a helytartóhoz: – Pilátus! Most igaznak véled a nép ítéletét? Hát akkor miért hangoztattad órákon keresztül, hogy Jézus ártatlan? Gyáva, kétszínű ember vagy. – Kisfiam, – mondom felé fordulva – ennek semmi értelme. A helytartó rád se hederít, mert nem is hall téged. Ezzel nem tudsz rajtam segíteni. Viszont nézd, milyen némán tűröm igazságtalan elítélésemet. Kövess Engem, hogy te is tudj hallgatni az igazságtalan elítélések esetében.
Forrón szeretett Gyermekeim, most mindannyiatokhoz szólok. Szinte emberfeletti dolgot kérek tőletek: Ha legközelebb olyan helyzetbe kerültök, hogy ellenségeitek hazudozva rosszat állítanak rólatok és pletyka formájában elterjesztik, akkor jusson eszetekbe, hogy Én hogyan reagáltam Pilátus igazságtalan szavaira! Némán hallgattam, nem védtem magamat. Ne törődjetek azzal a közmondással, hogy a „hallgatás beleegyezés”. Az nem számít, hogy jó híreteket, tekintélyeteket tönkreteszik. Nem az a fontos, hogy embertársaitok körében milyen véleménnyel vannak rólatok, hanem az, hogy viselkedésetek az Én elvárásomnak megfeleljen. „Akit megaláznak, az felmagasztaltatik”, mondja a Szentírás.
Most visszatérek e gondolatok után a helyszínre. Pilátus a nép előtt hangosan kijelenti: – Tehát a názáreti Jézust, a zsidók királyát, arra ítélem, hogy keresztre feszítessék! Azután megparancsolja a poroszlóknak, hogy hozzák elő a keresztemet. Közben kezébe vesz egy pálcát, kettétöri és ledobja a lábam elé. Van is egy ilyen ismerős szólás: „pálcát tör felette”, tehát elítél valakit a viselkedése miatt.
Édesanyám végignézte az elítélésemet. Ezzel nyilvánvalóvá vált számára, hogy az Ő hőn szeretett Fiát és Megváltóját szégyenteljes módon megölik, keresztre feszítik. Ti, engesztelőim mély részvétet éreztek iránta és többen odamentek hozzá, ahogy ott reményvesztetten áll. Átölelitek, kezét nagy tisztelettel megcsókoljátok és vigasztalni próbáljátok. Ő így szól hozzátok: Ó, ti hűséges engesztelő Kicsinyeim! Felismerlek benneteket. Ti vagytok, akik epedve várjátok szavaimat az engesztelésen a medugorjei rózsafüzér után. Nekem úgy, mint Szent Fiamnak, megengedte a Mennyei Atya, hogy lássalak és hallhassalak benneteket. Köszönöm együttérző szavaitokat! Balzsam ez az Én végtelenül fájdalmas anyai Szívemre. Veletek együtt hiszem és tudom, hogy drága Szent Fiam szenvedése hamarosan véget ér és fel fog támadni.
Miután elhangzott a halálos ítélet, Engem átadnak a poroszlóknak. Leszakítják Rólam a vörös gúnyköpenyt, amely egészen bele volt ragadva sebeimbe, ezzel felszakították sebeimet, folyt a vérem. Letépték fejemről a töviskoronát iszonyú fájdalmak között, hogy Rám tudják húzni kimosott ruhámat. Rám csatolják a bilincsövet, amiről 4 köteg lóg le. A poroszlók nagy rúgások és ütlegelések közepette a fórum közepére vezetnek, és már hozzák is a keresztfámat a rabszolgák a nyugati kapun át. Nagy puffanással dobják le a földre a lábam elé. És itt most megszakítom szenvedésem történetét, hogy folytathassam legközelebb a keresztutammal.
Most pedig, ahogy lenni szokott, szavaimmal érzékeltetem a Szentháromság és a Szűzanya valóságos jelenlétét.
A Szentlélek Isten egy óriási nagy fehér galamb képében egész beszédem alatt ott lebegett fölöttetek, engesztelők fölött és kiterjesztett szárnyaiból ragyogó fehér fénysugarakat bocsátott rátok, melyekkel bevilágította lelketek minden zugát. Most nem bűneiteket vizsgálja, hanem azt, hogy elítélésem története megérintette –e eléggé lelketeket.
Én, Jézusotok miután befejeztem tanításomat, úgy vagyok jelen előttetek, mint Pilátus előtt: töviskoronával a fejemen, vörös gúnyköpenyben vérborultan, elől összekötött kezekkel és így szólok: Drága Gyermekeim! Ennek az égbekiáltó igazságtalanságnak néma eltűrése pecsételte meg teremtményeim örök sorsát, mert ha ezt a szörnyű ítéletet nem fogadom el, minden ember lelke elkárhozna.
Atyám is itt van, fehér ruhában. Egyik kezében egy pálca van, a bűntől feketéllő földgolyó előtte lebeg a levegőben. Majd a pálcát úgy tartja a Föld felett, mintha ketté akarná törni és így szól: Eme igazságtalan pilátusi ítélet és az emberiség bűnei arra indítanak, hogy pálcát törjek az emberiség felett, de atyai végtelen szeretetem irgalmat követel Tőlem.
Édesanyám letérdel az Atya előtt és így könyörög: Atyám! Egyre gyarapodó engesztelő hadseregem kedvéért irgalmazz minden teremtményednek!
És most Én, Jézus Krisztus úgy búcsúzom tőletek, hogy Szent Szívem összes melegével megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2011. március 16.
Jézus: „…szenvedett Poncius Pilátus alatt…” IV. (Hiszekegy)(Keresztút)
Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok, eszközöm hangján szólok hozzátok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Még mindig a „Hiszekegy” következő mondatáról beszélek nektek: „szenvedett Pontius Pilátus alatt és a keresztúttal folytatom. Újra szemlélődő módon fogom előadni, hogy szívetekbe jobban belevésődjön.
Az ítélet elhangzása után ledobták a keresztemet a lábam elé. A hóhérszolgák gorombán és kíméletlenül ráhelyezték a jobb vállamra. A kereszt végére egy kötelet kötöttek és megemelve tartották, hogy ne húzzam a földön. Megragadták a bilincsövemen lógó 4 kötelet, majd nagyot ütöttek az ostorozástól felsebzett hátamra és elindultunk. Ettől kezdve jelen időben beszélek, mintha most történne minden, nem 2000 éve. Drága engesztelő kis csapatom! Mindnyájan itt jöttök körülöttem, hűségesen. Közületek egyik leányom könnyes szemmel megszólal: -Uram! Azért olyan nehéz a kereszted, mert a világ összes bűne ránehezedik. Ha legalább mi engesztelők egy szál bűnt ránehezedik. Ha legalább mi, engesztelők egy szál bűnt se követtünk volna el, akkor egy kicsit könnyebb lenne neked. Testvéreim! Mindannyian emeljünk egy kicsit a kereszten, hogy ne nyomja annyira sebes vállát! Így válaszolok nektek: Az igaz, hogy mivel gondolatban vagytok itt, fizikailag nem tudtok enyhíteni terhemen, de együttérző szeretetetek miatt máris könnyebben érzem magam. Ó, Gyermekeim! Látjátok, hogy rángatnak a köteleimmel? Egyszerűen nem lehet így egyensúlyozni. A kötelek abban is akadályoznak, hogy bő ruhámat balkezemmel felemeljem, így pedig alig tudok lépni. Ketten közületek jobbról és balról magasba emelitek ruhámat. Milyen jól esik, hogy segíteni akartok. Nézzétek az ablakokat! Sárral, konyhahulladékkal dobálnak és egy asszony trágyaléval leönt Engem. Egyik drága jó Fiam látja, hogy egy 10 év körüli kisfiú köveket gyűjt kötényébe, hogy lábaim elé szórja. Odafut, hogy megakadályozza, de már késő. Botladozok a kemény, éles köveken összeégetett, sebes mezítlábaimmal. Marikám, Kislányom, te pedig ki akarod venni a nagy követ egy felém szaladó kisfiú kezéből, de nem sikerül és hozzávágja a térdemhez. Így bánnak velem a gyermekek, akiket annyira szeretek. Drága Kicsinyeim! Eleséseimet a stáció képeken szépítve ábrázolják, mintha csak térdre estem volna. Nem úgy van az! Az első elesésem előtt a kötelekkel elrántottak és ezért teljes hosszamban a földre esek. Könyökömből, kezeimből, térdeimből ömlik a vér. A kereszttől összeroncsolt vállam sebe a zökkenéstől most még mélyebb. A nehéz kereszt ahogy rám zuhan mégjobban beleveri a töviskoronát a fejembe és a hátamat is nagyon megütötte. Közben ütnek a pribékek, hogy álljak már fel. Akkor ti, drága Kincseim, hónom alá nyúlva próbáltok felállítani, de ti csak képzeletben vagytok ott. Viszont drága együttérzésetek erőt ad Nekem, és nagyon nehezen felállok. A hóhéraim újra beleteszik mély vállsebembe a keresztet. Ó, Kicsinyeim! Ez most már rettenetesen fáj! Egyik leányom megszólal: Édes Jézusom! Te Isten vagy, nem csak ember. Dobd le a keresztet és kergesd el kínzóidat! Én így válaszolok: Kislányom, Margitkám, nem lehet, mert irántatok érzett szeretetből szenvedésem kelyhét az utolsó cseppig ki kell ürítenem, különben mindnyájan elkárhoztok. Gyertek csak hűséges követőim, menjünk tovább. Nézzétek, ki áll ott a kapualjban? Édesanyám, kétoldalról János, a szeretett tanítvány és Mária Magdolna támogatják. A mély fájdalomtól alig áll a lábán, a szemei vörösre kisírva, megdagadva, az arca sápadt. Most ide támolyog Elém, két keze közé veszi balkezemet, és mély részvéttel elgyötört szemembe néz. De a katonák ellökdösik. Közületek néhányan utána mentek, sírva átölelitek, próbáljátok vigasztalni és kértek magatoknak az Ő végtelen anyai fájdalmából. És ő keresztet rajzol a homlokotokra. Visszajöttök Hozzám a többiekhez, és haladunk tovább. Hirtelen egy magas házból egy előkelő ismert asszony a gyermekével odaáll Elém – nem törődve a goromba, kiabáló katonákkal – és egy kendőt nyújt Felém. Úgy hívják Szerafia, de ti Veronika néven ismeritek. Én elfogadom és belenyomom véres, sáros arcomat, majd visszaadom neki? Látjátok? Ennek a bátor asszonynak kendőjére hagytam fájdalmas arcom mását. Nektek, Engem hűségesen kísérő, kicsiny Gyermekeim, a szívetekbe vésem arcomat, egész szenvedésemet. Most közeledik Veronika kislánya, aki finom, fűszeres borral akarja enyhíteni szomjúságomat, de kilökik kezéből a korsót és a drága nedűt a föld pora issza fel. Én pedig kimondhatatlanul szomjas vagyok: torkom, szájpadlásom, nyelven, ajkaim cserepesek a szárazságtól, alig tudok nyelni. Ekkor közületek az Én István fiam egy hideg vízzel teli flakont nyújt Nekem, és Én nagyot kortyolok belőle, majd köszönettel visszaadom. De ez csak gondolatban van, mert Én –Gyermekeim- egy csepp vízzel sem enyhíthetem szomjamat. Ez is része a megváltásnak.
Drága együttérző Kísérőim. Most tovább megyünk, közben szinte szünet nélkül bántalmaznak, ütnek, rugdosnak. Többször elesek, mert egyre gyengébb leszek. Nézzétek csak! Ott egy csoportban asszonyok állnak és sírnak. Nem törődve a magam bajával, feléjük fordulok és mondom: Ne Engem sirassatok, hanem magatokon és fiaitokon sírjatok! Kedves Engesztelőim! Nektek is azt mondom, a sajnálkozással nem sokra mentek. Inkább mély bűnbánattal és sok imával, böjttel, engeszteléssel menteni kell a lelkeket.
Egyre gyengébbek a lábaim, a fizikai és lelki fájdalmak annyira eluralkodtak rajtam, hogy már az út vége felé nem tudom egyedül vinni a keresztemet, a földre rogyok. Hóhéraim dühösek, káromkodnak. Ahelyett, hogy helyettem felemelték volna a keresztet, hogy továbbvigyék, Engem ütnek, hogy álljak föl. Képtelen vagyok. Szembe jön velünk Cirenei Simon. Egy kertész, aki fáradtan bandukol hazafelé a munkájából. Ráordítanak, hogy vigye tovább terhemet. Erősen tiltakozik, de kényszerítik rá. Dühös és tehetetlenül káromkodik. Ti, Engem kísérő gyermekeim nyugtatjátok: Simon! Ő a názáreti Jézus, Isten fia! Neki segíteni kitüntetés. Nézd, hogy megkínozták! Érted is szenved. Egyszercsak Simonnal összetalálkozik tekintetünk és ezzel akkora együttérző szeretet keletkezik benne, hogy boldogan segít. Szeretett Fiaim, Leányaim, soha ne kényszerűségből tegyétek a jót a felebarátaitokkal, hanem szívből jövő szeretettel. Akkor is ha fáradtak vagy álmosak vagytok, akkor is ha éppen rossz a hangulatotok. Kövessetek Engem a felebaráti szeretetben. Hamarosan felérünk a Golgota tetejére, ezért most befejezem mai tanításomat a keresztútról.
Drága Engesztelőim! Most szeretném elmondani, hogyan vagyunk mi Égiek jelen itt köztetek. A Mennyei Atya fehér ruhában és nagy fényben áll előttetek, a kezében egy lila stólát tart elétek, és így szól: Drága Gyermekeim! Múlt héten, hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt. Ez a bűnbánat ideje. Gyakran járuljatok a bűnbánat szentségéhez. A szentgyónás előtti bűnbánatotok igazi, mély, szívből jövő legyen. Ne felejtsétek el olyan családtagjaitok, barátaitok, rokonaitok bűneit is megbánni, akik soha nem mennek gyónni.
Én, Jézus Krisztus is itt állok előttetek és szeretettől lángoló, töviskoszorús, lándzsával átszúrt Szent Szívemet tartom a tenyeremben. Gondolatban jöjjetek ki Hozzám és húzzatok ki 1-1 tövist töviskoszorúmból. Ez a tövis képviselje saját és családtagjaitok bűneit és rokonaitok bűneit. Így jelentősen enyhíthetitek fájdalmamat, amit a Szívemben a bűnök miatt érzek. A Szentlélek Isten fehérruhás ifjú alakjában van jelen és egy nagy csokor színes virágot helyez a szívetekbe. Tele akarja rakni lelketeket erényekkel, hogy gazdagon feldíszített lélekkel várhassátok az Ő közelgő eljövetelét. A Szűzanya fájdalmas Anya képében áll elétek és sírva kéri, hogy imádkozzatok a legnagyobb bűnösökért, akik ma is szüntelenül megsértik Szent Fia Szívét.
Én, Jézus Krisztus Megáldalak titeket a mély együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Hozzászólások RSS

Szólj hozzá