Feedek:
Bejegyzések
Hozzászólások

Kadarkúti Égi Üzenetek 132.Szűzanya: Karácsony

2011.12.21 ÉGI ÜZENETEK Szűzanya: Karácsony
Drága engesztelő Gyermekeim! Most egy családhoz látogatunk el, megnézzük, hogy ők hogy készülnek karácsonyra, ők nem látnak bennünket, csak mi őket. Először a konyhába megyünk. Az édesanya és a nagymama már majdnem készen vannak az ünnepi vacsorával. Ott párolog a finom aranysárga húsleves, mellette egy tálon a sült hús, a körítések, mártások, savanyúság. A sütemény is elkészült. A terítés következik, nagyon szépen akarják megteríteni az asztalt, hagyjuk őket, hadd dolgozzanak, mi menjünk be a halba, ahol egy mennyezetig érő karácsonyfa áll. Ott van az édesapa és a négyéves kisfia Gáborka. Az édesapa már felszerelte az égőket, és szépen világítanak. Most a szaloncukrokat rakják fel, Gáborka adogatja az apjának, és egyszercsak megszólal. – Apa, képzeld ma az óvodában azt mondta a Krisztike, hogy őnáluk a Jézuska hozza a karácsonyfát, és az angyalkák díszítik fel. És az ajándékokat is a Jézuska hozza. – Kisfiam, most jól figyelj arra, amit mondok! Nincs Jézuska, a Jézuska csak egy mese, olyan, mint a nyuszi, vagy a télapó, a gyerekeket butítják vele. De te olyan okos kisfiú vagy, nem hiszel ilyen butaságokat. – De apa, mégiscsak van Jézuska, ez a kislány mutatott nekem egy képet, ahol a szalmán fekszik a kis Jézus. – Kisfiam, az nem fénykép, hanem egy festőművész festett egy szép képet, és azt sokszorosították. – Apa, vegyél nekem egy ilyen képet! Ennek örülnék a legjobban karácsonykor. – Kisfiam, most már elég volt a csacsiságokból, adogasd a szaloncukrot. Szomorú lesz a kisfiú, lehajtja a fejét, és kötelességszerűen adogatja a szaloncukrokat. És mi ott vagyunk mindnyájan, és ezt végignéztük. Én most segíteni fogok ennek a kisfiúnak, teljesítem a kívánságát. Felnézek Mennyei Atyámra, az Ég felé, és kérem, segíts Atyám, tégy csodát! Odamegyek a karácsonyfához, felemelem a két kezemet, és a Mennyei Atya leküldi nekem a kicsi Jézust. Újszülött Jézuskámat leteszem a karácsonyfa alá, Gáborka ajándékdoboza tetejére. Jézuska elkezdi ontani magából a fényt mindenfelé, hirtelen bevilágítja a szobát. Az apa az ablakhoz néz, hátha valami autó ment el előttük, és a reflektora bevilágított az ablakon, de lehetetlen, mert le van húzva a redőny. A kis Gábor is keresi a fény forrását, egyszercsak az apa látja, hogy a doboz fénylik. Nem tudja elképzelni mitől. Gáborka is odamegy, s ő megkapta azt a kegyelmet, hogy látja is a kis Jézust. Letérdel, és elkiáltja magát: – Apa, ez a baba ugyanolyan, mint a Jézuska a képeslapon. És a kicsi Jézuska felemeli a kezét, és kéri Gáborkát, hogy vegye fel, és mutassa meg az édesanyjának és a nagymamának. Gáborka teljesen oda van az örömtől, fölkapja a Jézuskát, egészen a szívéhez szorítja, szalad, és közben csak kiáltozza: – Van Jézuska, van Jézuska, hiába mondja apa, hogy nincs, igenis van! És akkor az édesanya, a nagymama és az édesapa is csak nézik, ámulnak, hogy Gáborka kezeiből, karjaiból is ragyogó fény árad. Mind a hárman letérdelnek, keresztet vetnek, és eszükbe jut, hogy valamikor ők is elhitték, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát. Mind a hárman megtértek.
Drága Engesztelő gyermekeim, itt megtettük, amit lehet. Most menjünk ki az utcára. Nézzétek csak, ez egy ütött kopott kicsi házikó. Gyertyafény világít belül. Egy öreg néni üldögél az asztalnál, mintha szomorú lenne. Menjünk be hozzá! Csak egy konyha és szoba az egész, és nagy szegénység mindenütt. Az asztalon a gyertya mellett egy betlehemi kis Jézus szobor van. Ott van a rózsafüzére is, és arcát két kezébe temeti és sír. Egyre jobban zokog. Akar imádkozni, de nem tud a bánattól. Ránéz a kicsi szoborra, és így szól: édes Jézuskám, már csak te maradtál nekem, ugye tudod, hogy a legnagyobb gyermekem külföldön van, és csak nyáron jön haza az egész családjával, a középső fiam pedig Budapesten van, és a hóakadályok miatt nem tud eljönni. Van még egy gyermekem, de ő haragszik rám, ellenem fordította a menyemet, és az unokáimat is. Ezért vagyok ilyen egyedül, csak te maradtál nekem. Drága Engesztelőim, segítsetek ennek az asszonynak, énekeljétek el a Mennyből az angyalt, én pedig azt az ajándékot fogom adni neki, mintha nagyon messziről hallaná ezt az éneket. Kicsinyeim köszönöm szépen, ahogy el kezdtétek énekelni, a néni is elkezdte veletek, abbahagyta a sírást. És nézzétek, mit teszek: Atyám segítségét kérem, majd odamegyek a kicsiny Jézuska szoborhoz, egy keresztet rajzolok fölé a levegőbe. Abban a pillanatban a Jézuska szobor megelevenedik, megnő akkorára, mint egy igazi gyermek. Az asszony csak nézi, dörzsöli a szemét, ez nem lehet igaz, Jézuskám te vagy? És a kis Jézus felé nyújtja a karját, és mondja: Igen, testvérkém, én vagyok, emelj fel, vegyél az öledbe. Az asszony kezébe veszi a Jézuskát, magához öleli, simogatja, csókolgatja, nagyon-nagyon boldog. Tudjátok, ez az asszony, holnap, amikor találkozik a lelki testvéreivel, egyiknek sem meri majd elmondani, mert attól fél, hogy bolondnak nézik. Látjátok, most boldoggá tettük ezt a síró nénit. Most menjünk tovább! Közeledik az éjfél. Van-e kedvetek eljönni az éjféli misére? Igen, akkor most együtt megyünk a templomba. Ahogy belépünk, csodálkozunk, hogy tömve van a templom. Ti biztos tudjátok gyermekeim, hogy mi az oka ennek. Mi csalogatja ide az embereket, akik soha be nem teszik a lábukat az Isten házába. Kb. 300 ember van itt. Nem az Én Jézuskám születésnapját ünneplik, hanem a látványosság vonzza őket ide. És az áldozáskor csak kb.15 ember megy ki. Látom, ahogyan Szent Fiam, felnőtt alakjában ott áll a szentélyben, hosszú fehér ruhában, arany övvel a derekán. Nem mosolyog, egy könnycsepp gördül le a szeméből, és így szól: hát ilyen kevesen szeretnek engem, ennyi emberből csak 15! Pedig mindenkit hívtam, kitárt karokkal, mint gyermek az Oltáriszentségben, és mindenkinek a szívébe akartam költözni.
Gyertek, Gyermekeim menjünk vissza az engesztelő terembe. Micsoda ajándék vár minket itt! Ezen az asztalon itt áll egy kicsi karácsonyfa, gyönyörűen feldíszítve, és alatta ott van az igazi újszülött kicsi Jézuska. A Mennyei Atya tette ide nekünk, amíg mi távol voltunk. De nézzétek, a kicsi Jézus sír, dörzsöli a szemeit, és hangosan zokog. Évám kérdezd meg tőle, miért sír! Kicsi Jézusom, mi a baj, ki bántott téged, mi a bánatod? Ugye látjátok gyermekeim, hogy a 300-ból csak 15 áldozó volt, mert nem szeretnek engem, csak nagyon kevesen. Tudom, ti szerettek, ezért most vigasztaljatok meg engem! Drága Gyermekeim! Éva most felveszi a kicsi Jézust a kezébe, és ti gondolatban jöjjetek ide hozzá! Hozzátok neki az advent alatt összegyűjtött ajándékaitokat, a szentáldozásaitokat, a szentgyónásaitokat, a szentmiséket, az önmegtagadásokat, a bűnbánatotokat, a virrasztásaitokat, a böjtjeiteket, minden jó cselekedeteteket, amit másokkal tettetek. Én most mindegyiketek keze fölé rajzolok egy kicsi keresztet, és abban a pillanatban ezek az ajándékok rózsaszirmokká változnak. És most mindnyájan dobjátok a kis Jézus fölé ezeket a szirmokat, rózsa esőben fürdik, kapkod a kicsi kezével, elfelejt sírni, elkapja egyik másik szirmot, és nagyon boldog. Így szól hozzátok: – Drága Kis Testvéreim, köszönöm, hogy megvigasztaltatok, most már egyáltalán nem vagyok szomorú, és ha pár nap múlva lesz az igazi szenteste, az éjféli szentmise, nem fogok sírni, erőt merítek a ti drága ajándékaitokból, és a szeretetetekből. Most pedig Édesanyámmal együtt megáldalak benneteket a karácsonyi ünnep lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Hozzászólások RSS

Szólj hozzá

Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.