Feedek:
Bejegyzések
Hozzászólások

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

A templomok bezárása

2020. 03. 17, Kedd
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újabb rendelkezéseket hozott, melyből az egyik fontos mondatot szeretném kiemelni:
„A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.
Jézus válasza:
„Gyermekeim, templomaitokat bezárják mindenhol, és így nem fogtok tudni szentségekhez járulni úgy, mint eddig. Az egész Mennyország sír, mert Én el leszek zárva tőletek. Akármennyire fáj a szívetek, ne ítéljétek el papjaitokat és püspökeiteket! Ne csodálkozzatok, hogy ezek megtörténnek, hiszen Róma elvesztette hitét! Róma állapota kihat az egész Egyházra, ami elkerülhetetlen számotokra is.
Gyermekeim, nem tehettek mást, minthogy otthon imádkoztok, követitek a Szentmiséket élő adásban, rádióban és mély bűnbánatot gyakoroltok. Most kell igazán lelketek tisztaságára vigyáznotok. Végezzetek lelki áldozást otthonaitokban oly méltóképpen, mintha Szentmisén vennétek részt. Határozatlan ideig fog tartani ez az állapot, de ti legyetek türelmesek és kitartóak! Egy pillanatra se gondoljátok azt, hogy Én nem vagyok veletek, sőt most még közelebb leszek Hozzátok, mert vágyaitokat fokozni fogom az Irántam való szeretetre. Ezt az időt tekintsétek kegyelemnek is, mert most fogjátok igazán átérezni, hogy milyen nagy ajándék a Szentgyónás és Szentáldozás szentsége. A lélek él, és vágya nem szűnik meg az üdvösség tápláléka iránt. Ezt a kegyelmet azok kapják meg, akik napi rendszerességgel áldoztak. Imádkozzatok a hit és remény ajándékáért, mert a Sátán ezt fogja igazán támadni bennetek! El akarja hitetni majd veletek, hogy Én magatokra hagytalak titeket! El akarja venni minden reményeteket, hogy kétségbeessetek! A Sátánt dühíti, amikor az Eucharisztia kerül a középpontba. Minden terve ellenére tudja, hogy Én sok lelket Magamhoz vonzhatok.
Gyermekeim, semmiképpen se vádoljátok Egyházamat, mert nem látjátok, hogy milyen szellemi harc zajlik körülötte. Minden évszázadban voltak világjárványok, és a Sátán mégsem tudta teljesen megakadályozni, hogy Én köztetek legyek. Bízzatok az Én mindenhatóságomban, gondviselésemben és szeretetemben! A legrosszabb helyzetből a legnagyobb jó is keletkezhet. Ne féljetek, csak higgyetek!”

Mária Magdolna

…………

Hozzászólások RSS

Szólj hozzá

Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.