Feedek:
Bejegyzések
Hozzászólások

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Az engesztelő kápolna ügye

Szent Anna-rét

2015.08.08.

Jézus: „Gyermekeim, engesztelő kápolnátok ügye Atyám Szent Színe előtt van. Ő látja mi mindent tesztek azért, hogy Édesanyám kérésének eleget tegyetek. Bizony mondom nektek, hogy minden imádság és szentmise, amelyet a Szent Anna-réten elvégeztek, nem vész kárba. Egy olyan kegyelmi özönt indítottatok el vele, amely hamarosan még több magyar ember szívét meg fogja érinteni. Immár elindultatok a beteljesülés felé! Mert ti elővételeztétek azt, ami iránt mindig is vágyódtam. Nincs kápolnátok, mégsem jelent ez számotokra akadályt abban, hogy ott legyetek és engeszteljetek. Ti vagytok az a maroknyi csapat, akiken keresztül Édesanyám kinyilvánítja Üdvözítő akaratomat. Megváltó tervemben ugyanis az engesztelés, mint hivatás páratlan helyet foglal el Szentséges Szívemben. Ne korholjátok Egyházamat, hiszen az Egyház Én vagyok! Tehát, aki felszentelt szolgáimról csak egy rossz szót is mond, az átkot von magára. Hallom az engesztelő magyarok könyörgéseit, de mellette látom, hogyan ítélkeznek papjaim felett, akik nemcsak a kápolnát utasítják el, hanem a szeretetlángot is. Akik ezt teszik, áldás helyett átkot szórnak a nemzetre. (Kommentár: Ezek kemény szavaknak hangzanak, de valójában az ember minden szava és tette vagy áldást, vagy átkot közvetít. Vigyáznunk kell tehát, hogy amit egyik kezünkkel felépítünk, azt a másikkal le ne romboljuk!) Még nem álltok készen arra, hogy kápolnátok megépüljön! Még nem tudtátok úgy átadni kezembe sorsotokat, ahogyan azt Én elvárom tőletek. Édesanyám győzelme azután érkezik el, miután az Antikrisztus felfedte kilétét a világnak. Tisztában vagytok az eseményekkel, amelyek arra intenek titeket, hogy felkészüljetek. Most már ne halogassátok a konkrét felkészülést, mert váratlanul fognak rátok zúdulni az események. Kitartásotok akkor termi meg méltó gyümölcsét, ha engedelmesek és hűek maradtok Akaratomhoz. Kápolnátok fel fog épülni, amint eljön annak alkalmas ideje.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/970-az-engesztelo-kapolna-ugye

Őrangyal

2019. 08. 08, Csütörtök
Az elmúlt hetekben gyakran tapasztaltam őrangyalom jelenlétét és társaságát. Kezeit mindig imára kulcsolta és Jézus felé irányította a figyelmemet. Néha a kezében tartotta az életem könyvét és láttam, hogy folyamatosan jegyzeteli a gondolataimat, szavaimat és cselekedeteimet. Többször előfordult, hogy hozott nekem ajándékba egy fehér rózsát, egy fehér liliomot, amely a tisztaság jelképe. Amikor átadta a virágokat így szólt hozzám:
„A tisztaságra való töredelem mindennél nagyobb kincs a Földön. A tisztaságot különböző élethelyzetekben is meg lehet élni. Az önuralom erényét csak Isten kegyelme által lehet elnyerni. Csak a tisztaszívű emberek tudják igazán megérteni, hogy az önuralom milyen nagy érték a bűnnel teli világban. Az imádság és böjt a lélek két alappillére. Ez a két pillér segíti a lelket a megszentelő kegyelem állapotára eljutni.”
Őrangyalom többször hangoztatta felém, hogy mennyire örül annak, ha egészen bevonom őt a hétköznapjaimba. Ő minden pillanatban segíteni akar, de ezt csak akkor teheti meg igazán, ha kérem. Őrangyalom feladata, hogy védelmezzen és elvezessen az üdvösségre. Elmondta nekem, hogy ha odaáta tisztítótűzbe kerülnék, ő Isten színe előtt addig jár közben értem, amíg a Mennyországba be nem jutok. Ezt teszi minden őrangyal a rábízott lélekkel, mert ez az ő küldetésük.

Mária Magdolna

Hozzászólások RSS

Szólj hozzá

Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.